Fejezetek:

1.: A megérkezés

2.: Leonora

3.: Leonora és a nyereg

4. :Lóversenyen szamár    

5.: A hazatérés

6.: Kecskeóvoda

7.: Boldog családi élet           

8.: Leonora az Alföldön         

9.: Leonora a Bükkben

10.: Rita lovasiskolája

11.: Leonora a ménesben

A megérkezés

        A nap már rég fölkelt, mikor Rita fölébredt. Sóhajtva körülnézett kicsi, üres szobájában. Kinézett az ablakon, és látta szüleit, amint kartondobozokat pakoltak egy teherautóra.

-Hát igen. –sóhajtott fel. Budapest egyik külvárosában laktak egy emeletes ház legfölső emeletén. Szülei azonban nem akarták fizetni tovább a rettentően magas lakbért, ezért el kellett költözniük. Veszprém megyében, Bándon vettek egy telket, ami sokkal nagyobb volt, mint mostani lakásuk. Rita azonban nem örült ennek. El kellett válnia barátaitól és meg kellett szoknia egy új életet. Ebben az egészben csak egy a jó: végre tarthatja kedvenc állatát, a szamarat. És ettől egészen föllelkesült. Kiugrott az ágyból, fölöltözött és levágtázott a földszintre.  

-Anyúú! Segíthetek pakolni? – kiabálta, ahogy leért.

- Hát persze, kicsim. – válaszolta higgadtan anyja.

Rita felkapott egy kisebb dobozt, kinyitotta, és csodálkozva vette észre, hogy kő-, agyag-, műanyag- és cserépdíszei, -állatkái árválkodnak benne.

-Ezek alá nem kéne valami rongy? – kérdezte.

- Igazad van, kislányom. Köszönöm, hogy szóltál.  

-Költözés közben sok értékes dolog előkerül. Tegnap lent voltam a pincében, és megtaláltam azt a régi pénzt, amit még gyerekkoromban találtam a szerszámoskamra építésekor a szőlőlugasban. Akkor még Balatonbogláron laktam. Azok a régi szép idők! – sóhajtott apa, miközben féltett könyveit pakolta a kocsira.

-Én pedig megtaláltam az ágy alatt azt a fotót, ami az 10 éves házassági évfordulónkon készült – csatlakozott anya.

-Ne beszéljünk, mert így nem halad a munka – figyelmeztette őket Rita. Csendben folytatták a munkát.

-Na, ezzel is megvagyunk – rakta be apja az utolsó dobozt.

-Csillagom, jó lenne, ha hoznál valami csemegét a Sarki ABC- ből.

-Itt a pénz, – apa a kezébe nyomott egy ötezrest – de aztán ne cukrot vegyél rajta!- viccelődött.

Rita nemsokára visszatért italokkal, csokival, ropogtatnivalókkal és egyéb apróságokkal fölszerelkezve. Beült a Citroen Xsara Picasso-ba, és maga mellé rakta a csemegéket. Mellette duzzogott dobozában Cicus nevű, teknőctarka, 3 hónapos nőstény cicája. Nagyjából egy hete kapta, így még élénken emlékszik a jelenetre.

Ebbe a pillanatban, felriasztva Ritát, egy unott hang szólalt meg.

-Indulunk végre? 

-Jaj Emma, a frászt hoztad rám!- mérgelődött Rita.

-Óóóó? Megijedt a pici lány??? – kérdezte vissza.

A kocsi rezgett a nevetéstől.

-Erre te tanítottad be? – kérdezte anya, miután elült a nevetés.

-Én csak azt nem értem, hogy honnan tudja, hogy melyiket mikor kell használni – morfondírozott Rita.

- Indulunk végre? – kérdezte újfent a hang.

- Emma, csönd legyen!!! Miért nem bírod befogni a csőrödet?

- Ne beszéljetek, mert így jövőre sem érünk oda, pedig még csak április van! – szólt rájuk anya.

Rita Cicusketrece mögé nyúlt, és kiemelt onnan egy másik ketrecet, amiben egy galamb méretű fehér madár, pontos nevén sárgabóbitás-kakadu ücsörgött. Ő volt Emma, és ő volt, aki az imént megijesztette Ritát a kérdésével. Rita kapta két éve egy majálison. Milyen régen is volt az!.....

És ahogy így gondolkozott, emlékezett, Ritát lassan elnyomta az álom, és csak akkor ébredt fel, mikor a kocsi hatalmasat ugrott valami útjavításon.

-Most hol vagyunk?- kérdezte álmosan.

-Látom, fölébredtél - mondta apja, fel sem nézve a vezetésből.

- Egy jó félóra múlva ott vagyunk, csak hogy a kérdésedre válaszoljak – szólt hátra az anyja.

-Még egy fél óra!?!?!? Az nagyon sok idő! – szontyolodott el Rita – azt hittem, hogy már majdnem ott vagyunk!!!

-Nemrég még el sem akartál indulni – nevetett apu.

-De utána mondtad, hogy tarthatok szamarat, és ezért rohantam segíteni a pakolásban – szólt Rita föllelkesülve.

-És még csak nem is vicceltem! – mondta apa

komolyan.

-Hát ezzel nem is ajánlom, hogy viccelj, mert a végén még komolyan veszem, és kénytelen leszel betartani! – fenyegetőzött Rita.

Ebben a pillanatban egy, az előbbinél is nagyobb aszfalthalom dobta föl a kocsit a levegőbe. Apu bosszúsan dörmögött.

-Milyen rosszak errefelé az utak – morgott.

-Ahová megyünk, ott jobb lesz. Megnéztem az útikönyvben – szólt csevegő hangon Rita.

-Jaj kicsim, jártunk mi már ott – nevetett föl anyu.

A kocsiban mintha bomba robbant volna. A bent ülő három ember nevetéskórusa szinte minden más zajt elnyomott a kocsiban. Ekkor apu ránézett a karórájára.

-Csevegjünk csak tovább nyugodtan, úgy jobban elütjük az időt. Ugyanis negyed óra múlva ott vagyunk – mondta.

-Juhééééééééé!!!!!!!!!!! – visított föl Rita.

-Rita, könyörgöm, ne süketíts meg! – tetette anyu a kétségbeesett könyörgést.

-Anyádnak igaza van, kicsim! – fordította komolyra a szót apu.   

Jó, bocsi – szólt enyhe szégyennel a lány, majd elővette hátitáskájából - vagy ahogy ő nevezte, „kincsestáskájából” - a könyvét, és nekiállt olvasni.

Az idő csak úgy repült. Rita számára fél percnek sem tűnt, és apu figyelmeztette, hogy beértek Bándra. Rita erre csataüvöltést idéző kiáltással fölugrott, és jól beverte a fejét a tetőbe. Anyu felkacagott és megjegyezte, hogy milyen csinos „szarva” fog majd nőni. A kocsiban – immár sokadszor – kitört a nevetés.

Nemsokára anyu törte meg a csendet:

-A kertünk elég nagy, ráadásul egy hatboxos istálló is van egy tágas kifutóval, úgyhogy a szamarad mellé kaphatsz egy bakkecskét két nősténnyel és egy kost két juhhal – mondta.

 -Jíííííííííííííííííííííííí! – sikoltott fülrepesztő hangon Rita.

-De ha visítozol, akkor szamarat se kapsz! – szólt apu, miközben lefékezett a kocsifölhajtón és kiszállt.

-Jó, jó, csak annyira örülök neki   –  szabadkozott a

lány zavartan.

-Na menjünk és nézzük meg ezt a csodapalotát – terelte befelé anyu a családot.

A ház egyszintes volt, de tetőtéri szobával is rendelkezett, amit Rita már előzőleg kikönyörgött a szüleitől. A tető vörös volt, a ház pedig vaníliasárga zöld zsalugáterekkel. A gyönyörűen füvesített kert – több fával és egy nagy veteményessel együtt – a ház egyik oldalán terült el, míg a legelő és az istálló a ház túloldalán.

Rita kinyitotta a kertajtót és belépett a kertbe. Most már elismerte, hogy ebben a költözésben csak jó dolgok vannak, ugyanis a kert tényleg gyönyörű volt. Elindult az istálló felé, és azonnal látta, hogy bizony felújításra szorul, mert nem a legjobb állapotban volt. A legelő azonban bőven elég volt három kecskének, három juhnak és egy szamárnak; látszott, hogy ezzel nem lesz gond.

Rita úgy döntött, hogy inkább szülei után megy és megnézi a lakást. Lepakolt az előszobában, csak a táskáját vitte magával. Az előszoba vége felé indult, mert ott látta az emeletre vezető fenyőfa-csigalépcsőt. A lépcső egy csapóajtóban végződött. Rita fölcsapta az ajtót és fölkapaszkodott a szobába. A látvány igazán meglepte, ugyanis mostani szobája sokkal nagyobb volt, mint az előző. Ráadásul ablakai is nagyobbak voltak, mint a régiek.  Az is nagyon tetszett neki, hogy egy létraszerű, meredek lépcsővel lehetett följutni. Az egész szoba egy kis, barátságos fészek volt és nagyon megnyerte a tetszését.

Boldogan indult le szüleihez a földszintre megköszönni, hogy neki ajándékozták a szobát. Az utolsó öt lépcsőfokot egyetlen ugrással tette meg, majd végigcsúszott az előszobán és beugrott a konyhába. Anyu éppen a költöztetőkamion sofőrjével tárgyalt, ugyanis nekik másfelé kellett menniük, mert az út túl rossz volt ahhoz, hogy egy kamion menjen rajta. Szerencsére nem maradtak le nagyon a kerülő miatt, állítólag most értek be a faluba.

Anyu tehát figyelmeztette családját, hogy öltözzenek át munkaruhába, mert le kell pakolni a kocsiról. Rita erre fölnyargalt a szobájába és átöltözött abba a ruhába, amit a táskájában hozott magával.  Fölkapta, és már ott sem volt. Pont akkor ért le, amikor a költöztetők befaroltak az udvarra. Ettől fölvidult: ezzel a cselekménnyel elindult az új élete. De el is szomorodott, mert ez az új élet a barátaiba és az otthonába került. De mivel anyuék elkezdtek lepakolni a kocsiról, Rita is elindult segíteni.

-Mivel kezdjük? – tette fel a kérdést apu.

-Mivel gondolom, hogy nem a kocsin akarod berendezni a „könyvtárad” – felelt anyu.

-Igen, szerintem is a könyvekkel kéne kezdeni – értette meg Rita anyja célzását.

Így tehát elkezdték lepakolni a könyveket. Még a polcokat is sikerült lepakolni aznap. Az elkövetkező két hétben pedig azon dolgoztak, hogy a lakást annyira széppé tegyék, amennyire csak lehet. Még a munkaelosztást is megszabták: apu a nehezebb, veszélyesebb holmikat, például a polcokat és a műszaki holmikat rakodta a helyére. Rita és anyu vásárolt: szobanövényt, könyvet, tányért, poharat, faliképet, tárolódobozt, vázát, fényképalbumot, ceruzát, asztalterítőt, cserép- és porcelándíszeket, társasjátékot, puzzle-t, kaspót és egyebeket. Szőnyeget szegetett, szobát festett, parkettet mosott, fürdőszobát és WC-t csempézett, műpadlót rakott le és csinosította a lakást. Két hét múlva apunak már csodás karizmai voltak, Ritának és anyunak pedig a köldökéig lógott a nyelve a fáradtságtól. De Rita és apu számára még csak most kezdődött el az igazán nehéz munka, hiszen nekik még fel kellett újítaniuk az istállót. Ez egy hetet vett igénybe. Először is a kerítést kellett megjavítaniuk, mert az bizony kissé dülöngélős állapotban volt. Utána jött az istálló. Mivel az elrendezés nekik nem volt jó, azt kissé át kellett rendezniük. A leghátsó bokszot kinevezték elkülönítőnek: ott kell elhelyezni a beteg, sérült vagy vemhes állatot. A  második  karámot  Rita  a     

szamarának szánta, míg a másik négy karámot kettővé vonták össze, és ezt adták a kecskéknek és a birkáknak.  Miután ezzel készen voltak, a kert sarkában álló, kissé viharvert fán segítettek, hogy az állatoknak árnyékot adjon. Itató- és etetővályút is helyeztek el, természetesen egy kis esőbeálló alá. Ezután már csak az állatkereskedésben kapható speciális, legelőre való fűmaggal kellett bevetni a kifutót. A fű még alig sarjadt ki, és Rita máris nyaggatni kezdte apját a megígért állatokért. – Légyszi apúúúú! Menjünk el állatokért!

Rita két napig nyúzta az apját. A harmadik napon sikerült meggyőznie, így aznap délután háromkor a Xsara Picasso csikorgó kerekekkel fékezett a gyepmesteri telep kapujában.

- Ne felejtsd el, ma  csak  megnézzük  őket! Kutyát

vagy cicát esetleg hozhatunk, de a legelő még nem elég füves, úgyhogy az oda valókat legfeljebb kiválasztjuk.

- Oké, csak menjünk mááár!

Becsöngettek, és alig fél perc múlva egy fiatal, 20 év körüli lány nyitott ajtót.

-Jó napot kívánok. A nevem Seprő Márta. Mi szél hozta önöket a gyepmesteri telepre, ha szabad kérdeznem? – szólt udvariasan a lány, miközben bekísérte őket.

- Szeretnénk megszabadítani önöket néhány állattól, ha szabad ilyen viccesen kifejeznem magam. A nevem Kovács Dénes; - mondta apu, majd bemutatta a család többi tagját is – ő a feleségem, Falusi Gizella; ő pedig a lányom, Rita.

-Örvendek a találkozásnak. Tudják, az az igazság, hogy ide inkább hoznak állatot, és nem visznek. Éppen ezért külön öröm számunkra az önök látogatása – szabadult fel Márta.

- Hát, mi mindenképpen viszünk el állatot. Macskát és kutyát, meg egypár csirkét. Menjünk is be szerintem – javasolta anyu.

- Mindazonáltal, nekem kötelességem megtudni, hogy önök milyen életkörülményeket tudnak biztosítani az állatok számára – jegyezte meg Márta.

- Anyu, nem lehetne megoldani, hogy esetleg ők is

eljöjjenek a lakásavató grillpartira? – kérdezte Rita.

-Ezt anyámmal kell megbeszélnetek, de szerintem ő is szívesen kapna a lehetőségen – mosolyodott el újfent Márta – gyertek, bemutatlak titeket a szüleimnek. Van egy veled egykorú húgom – mosolygott Ritára. Jól kijönnétek egymással szerintem, hiszen ahogy elnézem, te is olyan természetkedvelő családból származol, ahogy mi.  Rita lelkesen bólogatott, szőke haja a szemébe hullott. Anna is nagyon szereti az állatokat – mondta, miközben elkalauzolta a családot a házhoz.

-Akkor talán átjöhetne hozzánk, amikor elvisszük az állatokat – vetette fel Rita. Örült, hogy valaki van, akivel talán jól ki fog jönni. Hát még amikor bemutatták neki! Anna éppen egy hálós csecsemőágyban ült a szobájában, és egy kiskutyát cucliztatott.

- Anna vendéged van!! – kiabált föl Márta. Anna, abban a hiszemben, hogy valamelyik barátnője az, annyit válaszolt:

- Küldd föl, Gombócot szoptatom!

Rita nem tudta mire vélni a választ, de Márta elmagyarázta, hogy a múlt héten négy kutyus elárvult, és Anna kinevezte magát pótmamának.

- Szaladj csak föl hozzá bátran – mondta.

Rita halkan fölkocogott, majd ámulva lesett be az ajtón, ahonnan csendes énekszó szűrődött ki. De nem volt elég óvatos, az ajtó halkan megcsikordult. Anna fölnézett, az ajkára tette az ujját.

- Ne ébresszük föl, most aludt el. Máris megyek – tette le a kutyust társai mellé. Kinyitotta az ajtót, de Gombóc felült, és élénken csillogó szemekkel nézett rájuk.

- Feladom. Mindig ezt teszed velem – mondta Gombócnak – Játsszunk veled, te kis huncut? Na gyere! – kapta ki a járókából - erre azonban a többiek is mozgolódni kezdtek – Jól van, gyertek. Na – tette föl a szemüvegét – hát te nem Lilla vagy, az biztos – állapította meg Ritára nézve.

- Höh? – eszmélt Rita.

- Szemüveg nélkül azt hittem, hogy Lilla vagy. De most látom, hogy nem. Hát akkor ki vagy? – hajtotta félre nevetve a fejét.

- A nevem Rita. Állatokért jöttünk hozzátok…..

A két lány remekül megvolt. Pillanatok alatt egymásra találtak, érezték, hogy jó barátok lesznek. Sok közös vonást találtak egymásban: mindketten szerették az állatokat és a természetet, szerettek úszni, kirándulni, beszélni.

Anna kivitte Ritát az állatokhoz, hogy kiválasszák a kutyust. Sokáig válogattak, Rita nem tudott dönteni.

- Gyere, bemutatlak a legújabb lakónak. Ő talán tetszeni fog. Tegnap este hozták be. Gyönyörű kis három hónapos szuka.

- Hogy néz ki?

- Hát, olyan dingóformája van. Zsömleszínű, és a fülei olyan leffegősek.

- Hm. Kezd érdekelni a dolog. Megnézhetném?

- Persze hogy, hiszen azért jöttünk le. Gyere, erre van hátul a kis kedvenceknél. A legkisebb részleg, azért tartjuk fenn, mert vannak igényes emberek is a faluban. Nem jó nekik a borzas, kóborkutya-szerű állat, hanem inkább a házikedvenc formájúakat viszik.

- Állatkereskedés van a faluban egyáltalán?

- Konkrétan nincs, de nálunk mindent megkaphatsz a felszereléstől az egzotikus hüllőn át – bár az csak ritkán van – a legdrágább kutyakajáig. Ráadásul, még kedvezmény is van: ahány állatot vittél, annyiszor 2 százalék. Jut eszembe, segítenél az állatgondozásban? Anya azt mondta, hogy a munkáért cserébe adna nagyobb kedvezményt, vagy akár csekélyke fizetést is.

- Vállalom, de ezt ne most beszéljük meg. Vigyük a kutyát, adhatnál felszerelést is. Te szoktál a barátnőidnél aludni?

- Gombócék miatt mostanában nem.

- Hozd el őket is – jelentette ki Rita, és a meghívás

ezzel el volt intézve. Kihozták Chittát – Rita így nevezte el – összeszedték a felszerelést, és Anna fölszaladt összeszedni a holmiját. Megbeszélte a szüleivel a dolgot, majd bepakolta a cuccot és Gombócékat. Amikor Rita szülei meglátták a kölyköket, kórusban szólaltak föl:

- Rita! Egy kutyáról volt szó, nem ötről!

Anna gyorsan elmagyarázta a helyzetet, és ezzel előkelő helyet foglalt el anyu és apu szívében. 

Amikor megérkeztek, Anna nem győzött csodálkozni a gyönyörű lakáson. A hangulatos nappali, a retro-stílusú konyha, Rita vidám és színes kuckója, a családias kert és istállók, és Rita szüleinek antik hálószobája valóban barátságos hangulatot keltett.

Fönt, a szobájában Rita fölállította a kutyusok járókáját, miközben Anna kifosztotta a kis hűtőjét. Kipattogtattak egy nagy adag kukoricát, és hosszas vívódás után a Rita kedvenc könyvéről, a Suttogó- ról készült filmet nézték meg, majd lementek megvacsorázni.

Rita előszedett egy felfújható kanapé-ágyat, és megvetette. Ezt a hasznos kis holmit a TV-shopból rendelte. A csajok sokáig fenn maradtak beszélgetni, míg anyu rájuk nem szólt. Akkor aztán az ágyban, alvás helyett dumcsiztak.

Másnap reggel beszerezték Chitta még hiányzó holmijait, majd hazavitték Annát. A lány szüleitől pedig elhozták a tyúkpárt, Kukorit és Kotkodát. Így 6%-ra emelkedett a kedvezményük száma. Rita pedig megbeszélte új barátnőjével, hogy másnap találkoznak a suli előtt.

Rita szorongva ébredt reggel. Felkelt, megzuhanyozott, majd egy rendes adag muffint is megevett, s csak azután mosta meg a fogát. Összepakolta a szükséges holmikat: mobiltelefont, egy szuper Fishbone-os jegyzetfüzetet, tolltartót, és persze zsepit. Az uzsonnásdobozába a két muffin mellé begyömöszölt négy pici mandarint.

Apu fuvarozta az iskola elé, ahol Anna már ott állt. Rita megbeszélte vele, hogy suli után együtt mennek haza.

A lányok gyomrukban ökölnyi gombóccal léptek be a kapun. Anna nem tudta, hogy hogyan fogadják majd új barátnőjét, Rita pedig jövendő osztálytársai miatt izgult. Mint kiderült, feleslegesen.

Ujjongva fogadták, mikor belépett az ajtón. Ami persze nem is volt csoda, hiszen Rita nagyon szép lány volt, és divatosan öltözött. A lány alig öt perc alatt összebarátkozott velük, bár egy csajszi se tetszett neki annyira, mint Anna.

Sőt, egy valakinek olyannyira bejött, hogy a (természetesen) fiú ebéd után a folyosón félrehívta őt és ismerkedő randit kért tőle. Rita elfogadta a meghívást, sőt fölajánlotta, hogy inkább a fiú menjen el hozzá. Gergő örömmel egyezett bele. Telefonszámot cseréltek, majd Rita elindult. Neki még sürgős sétáltatnivalója volt otthon. Ám nem is sejtette, hogy mekkora meglepetés várja őt otthon.

Anyu vidáman köszöntötte őt, majd szólt neki, hogy öltözzön, mert egy óra múlva elmennek.

- Hová megyünk? Tudni szeretném, mit terveltetek ki – Rita érezte szülei hangjában, hogy valami készül.

- Nos, úgy esett, hogy találtunk az újságban egy hirdetést. Szamárcsikónak keresnek új otthont. Gondoltam, megnézhetnénk. Mert ha neked tetszik, és úgy esik hogy megvesszük, akkor mire lerendezzük a vásárlást, addigra pont kizöldül a legelő.