Marmagassága: 150-164 cm

Különleges megjelenésű ló. A feje kicsi, egyenes profilú, szemei kifejezőek. Válla dőlt, a mar kifejezett. Mellkasa lapos, nem túlságosan mély. Háta hosszú, fara csapott, farka mélyen tűzött. Lábai szárazak, erősek, patái kemények. A fedő és hosszú szőrök jellegzetesen finomak, vékony szálúak, rendkívül csillogóak, gyakran aranyló fényűek. Kitartó, nagy állóképességű ló, testalkata miatt "a lovak agárjának" is nevezik. Mozgásuk rugalmas, térölelő, kényelmes, könnyen kiülhető. Ügetésben mutat legszebben, vágtáját inkább laposan nyújtja, ami a sztyeppei lovakra jellemző. A lehetséges színei: pej, sárga, fekete, fakó, palomino, perlino, cremello és szürke. Érzékeny, élénk vérmérsékletű, intelligens, bátor, ragaszkodó természetű ló.

Az akhal-teke a világ legrégebbi lófajtáinak egyike, sőt, sokak szerint a legősibb ló. Hérodotosz leírása szerint ugyanis Xerxesz seregében szolgáló arabok tevén harcoltak, nem lovon, vagyis a mások által legősibbnek tartott arab telivér csak később alakult ki. Tenyésztése már 2500 éve óta folyik Közép-Ázsia sztyeppéin. A nevét a Karakum-sivatag szélén fekvő Ahal oázisról és a teke nevű törzsről kapta.

Az első rá utaló írásos emlékek az asszíroktól származnak, amelyekben „a hegyekből származó szamarakként” említik. A Tiglatpalasart (i.e.1115-1077) dicsőítő írások 1200 hadisarcként szerzett lóról emlékeznek meg. Hérodotosz is közölte a fajta leírását, mikor arról a 10 szent lóról írt, amelyek Xerxész seregében az Akhuramazdának szentelt kocsit húzták. A régészek a Pazirikban (Altaj) feltárt szkíta síremlékben is megtalálták ezt a lovat.

A fajta jelentős szerepet töltött be a térség történelmének alakításában. Perzsák, médek, kínaiak és Nagy Sándor macedónjai próbálták megszerezni ezeket a lovakat, többnyire fegyverrel, ha az nem ment, házasságkötésekkel. Nagy Sándor akkor jutott hozzá kora leggyorsabb lovaihoz, mikor feleségül vette Roxánát. A római császárok és bagdadi kalifák egyaránt nagyra értékelték ezt a lovat, amely a korabeli híradások szerint 10 napig folyamatosan képes volt naponta 150 km-t megtenni. Később a mongolok és szeldzsuk törökök seregeit is erősítette.

A fajta visszaszorulása a Selyemút jelentőségének csökkenésével, ezzel együtt a közép-ázsiai birodalmak hanyatlásával vette kezdetét, olyannyira, hogy az újkorra teljesen háttérbe szorult az arab telivérrel szemben. Jelenleg mindössze pár száz tiszta vérű akhal-teke él a világon, főleg Türkmenisztánban, melynek egyben címerállata is.

Az akhal-teke kivételes teljesítményét jól példázza az a verseny, mikor 1935-ben 84 nap alatt 4300 km-t lovagoltak le vele, Ashgabadból Moszkváig, amelyből 360 km sivatagi terep volt.

Az akhal-tekini lovak körül egy különös történet, a "vért izzadó" ló legendája kering. Ennek a legendának az a valóságalapja, hogy ezen lovak bőre igen vékony. Erős igénybevétel során, a kidagadó erek áttetszenek a bőrön és olyan hatást keltenek, mintha vérezne a ló. Ha valamilyen okból ezek az erek meg is sérülnek, a vér a bőrfelszínen keveredhet a valódi izzadtsággal, ami úgy látszik, mintha a ló vért izzadna.

Intelligens, könnyen idomítható, tehetséges ugró és versenyló. Törékeny alkatuk ellenére erős és kitartó lovak.